TARTALOM E SZÁMUNK SZERZŐI:

TARTALOM Segítsd a Királyt! Ratkó József...5 E SZÁMUNK SZERZŐI: Babosi László könyvtáros, Nyíregyháza Beregszászi Szabó Tibor grafikus és festőművész, Nyíregyháza Dr. Gál Józsefné könyvtáros, Nyíregyháza Galambos Sándor levéltáros, Nyíregyháza Harsányi Gézáné pedagógus, helytörténész, Nagykálló Ilyés Gábor pedagógus, helytörténeti kutató, Nyíregyháza Kodály Zoltán zeneszerző (1882 1967) Móser Zoltán fotóművész, néprajzkutató, egyetemi oktató, Bicske Olajos Gábor pedagógus, zeneművész, Nyíregyháza Rákos Sándor költő (1921 1999) Ratkó József költő (1936 1989) Szabó Antal tanító (1872 1937) Tarcai Zoltán nyug. tanszékvezető főiskolai tanár, Nyíregyháza Tóth Sándor Tóth Endre egyetemi hallgató, Nyíregyháza-Budapest 1

TARIMÉNES A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HONISMERETI EGYESÜLET TÁRSADALOMTUDOMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS HONISMERETI FOLYÓIRATA 2008. IV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM * Főszerkesztő: Babosi László Szerkesztőbizottság: Ilyés Gábor, Kiss Lajos András, Szabó Emese, Tóth Sándor A szerkesztőség címe: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület Nyíregyháza 4400 Benczúr tér 21. www.szabhon.hu A borítón Beregszászi Szabó Tibor festménye látható. Ratkó József kéziratos töredékben maradt Kodály verse a Ratkó-hagyatékban található. A 3., 120. és 134. oldalon lévő képeslapok Steiner Józsefné nagyatádi képeslapgyűjtő gyűjteményéből valók. A Kodály látogatásairól készült fotók közléséért Tarcai Zoltánnak mondunk köszönetet. E számunk megjelenését támogatta: Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága Tipográfia, címlap és nyomdai előkészítés: Varga Gábor webmuvek.hu Nyomtatás: FUZYON nyomda, Nyíregyháza 2

SEGÍTSD A KIRÁLYT! TÖRTÉNELMI DRÁMA HÁROM FELVONÁSBAN A szerzı köszönetet mond Alvinczi Péter, Illyés Gyula, Károli Gáspár, Pázmány Péter, Petıfi Sándor, Szenczi Molnár Albert uraknak, hogy önzetlenül átengedték az magyarságért és hitünkért aggódó szavaikat, gondolataikat. Segítségük nélkül nyelvében és eszméiben szikárabb, nyomorúbb lenne e kisded munkácska. SZEREPLİK: ISTVÁN magyar király GIZELLA királyné óbéli ember FİPAP CSETE, DÉCSE és ZERÉND duxok VÁSZOLY, PETİ FIA énektudó SEBİ Buda fia VECELLIN bajor lovag WALTER a csatlósa VITÉZ PAP valamint udvari népek, székálló legények, bajor és magyar vitézek Történik 1031-ben és 1037-ben. 3

I. FELVONÁS 1. JELENET (Szín: bokros-fás térség, háttérben kápolnával, amelyből csak a bejárat látszik, előtte kőpad kétfelől. A kápolnából a jelenet egész ideje alatt a keresztény gyászszertartás ima, éneklés hangjai szűrődnek ki. Az elő- térben az Öreg, teljes táltosi öltözetben, táltosdobbal.) Király temet királyt, apa fiút. Öt napja mától Imre herceget, István fiát, a kisebbik királyt vadászat közben egy vadkan megölte. Teszik kő közé, íja, tegze nélkül, és Róma nyelvén kérlelik az Istent, hogy venné Imrét égi seregébe. De még csak íjat sem vihet magával. Szerettem őt, akár István urat, szolgáltam szóval kölyköcske korától; s most kitiltottak még e házból is. Azt üzente a királyné: ne lásson fia körül, mert szemem kitolatja. (Dobolni kezd.) Segíts meg, ének! Léleknek segíts! Világ Ügyelője föld-szülő Férfiú ügyelj a szavamra haj regü rejtem István király szomorú volt neki egy arany fia elveszett a zöld erdőben rakják vala kő közé haj regü rejtem kő közibe rakva is föld kenyere lehessen kő közibe fogva is víz kenyere lehessen haj regü rejtem add meg Uram Isten föld-szülő Férfiú Világ Ügyelője tartsd a szemed rajta el ne vesszen kardot adj mellé lovat is adj mellé szabaduljon kő közül szabaduljon kő közül haj regü rejtem Hogy zúg a lélek szerte! Vélitek, hogy méhe zümmög, dongó dörmölög, szellő zihál? Nem ám mert lélek az, mind szellem az, óbéli holtaké, kiket velünk szülötte-vér köt össze. Eleinknek nagycsaládja összegyűlt, hogy új-halottja lelkét kétfelől karolva, mert még szédeleg nagyon, világ-szülő Atyánkhoz elragadják. Őérte jöttek mindmegannyian, a levegőég szárnyuktól suhog. Ha érzitek-e? Itt virrasztanak, amíg a föld fölötte nyitva áll. S csend lesz, hatalmas csend, ha elsuhognak! Urunk gyakor sírással küszködik, mert nincsen immár egy magzatja sem. Megcsúfolódott. Minden ivadékát elveszítette bűnének miatta. Úr-atyját, Gézát én temettem el; ő honn maradván nem kísérte ki, nem kérte meg az alsó kék eget, hogy a világ-vigyázó Férfihoz 4

engedje át nemzője szellemét, és nem mondott a földnek éneket, hogy fogadná be atyja csontjait. Nagy bűn az! Isten minket is nyom érte, beásta minden gyalogútainkat, ösvényeinket elforgatta tőlünk. Segíts meg, ének! (Dobolni, regölni kezd.) Hétig hóttig rejtezek égi titkot kitudni új királyunk ki légyen jó királyunk ki légyen haj regü rejtem Világ Ügyelője hadd halljam a szavadat új királyunk ki légyen föld-szülő Atyácska Világ Ügyelője haj regü rejtem mondd ki mondd ki (Csak dobol, majd:) Haj regü rejtem réjteken régi törvény új hód új király adjál nékünk jó heteket jó hetekbe jó napokat jó napokba jó órákat jó órákba jó szöröncsét szegény magyaroknak. (Elájul.) 2. JELENET (Szín: mint előbb. Színen az ájult Öreg. A Püspök hangja a kápolnából:) PÜSPÖK Sír a király forduljatok el. (A kápolnából kijön a gyásznép, udvari emberek, duxok. A duxok beszélgetése alatt egy bajor vitéz a közelükben hallgatózik.) DÉCSE Ki lesz most már a kisebbik király? ZERÉND Jog szerint Mihály maradéka, Vászoly. Bár a bajor Gizella Orseolo Pétert akarja s mind a németek, ez a pap is ott bent. CSETE Ráérünk dönteni. István úr beteg s öreg is, de csak hat év múlva lesz negyven éve, hogy ő országol Mihály s Koppány helyett. ZERÉND Dönteni mondod. Mikor hallgatott meg ország dolgában minket a király? Körüldongják ezek a bajorok. Te két szót szólsz, ők hússzal megtetézik. Elébb igazat adnak, azután olyan ügyesen fordítják a szót, hogy az derül ki, még sincs igazad. Pirulhatsz, mint a csínytevő gyermek. CSETE Tanulj meg jól beszélni. De ha úgy se bírnál el velük karddal boldogulj! ZERÉND Karddal? Nehánya eltévedt a lápon, sárba veszett, s most rajtam keresik. Édes testvérként tartják számon egymást, s ha egy is elvész, futnak a királyhoz, addig rágják a térdét csúszva-mászva, míg vizsgára nem hí. Némelyik már akkor is, ha azt mondod rá: bajor úgy megharagszik, mintha káromolnád. Pedig bajor az istenverte, hosszú lába, varnyúorra, rőt haja, jéghideg szeme rávall CSETE DÉCSE S rád is, öcsém, e szószari beszéd. Ki tehet arról, milyen anya szülte? Nem az a baj velük, hogy bajorok, hanem hogy itt bajorok. A király úrrá emelte őket, földet és 5

szolgát adott kezükre eleget. Hagyj időt nekik s elmagyarosodnak. ZERÉND Úgy gondolod? Negyven év nagy idő s van-e csak egynek magyar asszonya? Ezekben más a vér és más a lélek. Szolgának, úrnak egyformán gyanús valamennyi, s magyarnak még gyanúsabb. Ez is itt ni! Úgy fülel, mint az eb. Kotródj innét, gané! CSETE Elég legyen! Ha őket szidod, a királyt szidod. Parancsa nélkül egyik sem cselekszik. Különben kérdezd bármelyik bajort, nem szívesebben élne-e hazul, szülötte-földjén, semhogy itt velünk. Iderendelte őket a király s a hit. ZERÉND Mért véded őket? Nézz körül. Kinek szeme van, észbe veheti, hogy mirajtunk az Isten bosszúálló karja, haragos ostora vagyon. Mert azótától fogva, hogy bejöttek, még csak a tízesztendős gyermek is több latorságot tud, mint azelőtt akár a negyvenéves ember. A ragadomány, lopás, a fajtalan, feslett élet, a szitok és az átok hírrel is alig hallatott közöttünk. S még hálát emlegetnek, mintha ők adták volna e földet is alánk. Így van, Décse úr? Hallgatsz, mint a hal. DÉCSE Így is, másképp is. Fehér nap, ritka ünnep, hogy együtt vagyunk, magyari urak, temetésen, csatán, máskor soha, s ahelyt, hogy ország dolgával törődnénk, az németeket csepüljük vitézül. Haragszom rájuk én is Vászolyért; bölcsőtől fogva pajtásom vala, s tíz éve, hogy nem láthatom miattuk. Összevegyült egy németi leánnyal, arra használta, amire való, s a lányka atyja addig károgott, mígnem István úr elúnta, és dühében Vászolyt Nyitrára parancsolta rabnak. Sok bűnük vagyon megtorlatlanul. Gyanítom, amit küldök a királynak jelentést erről-arról eltagadják előle. Mégis, azt mondom: Ha a jövendő a gond, hagyjuk a múltat. Kisebb királyunk ki lesz? Vászoly-e vagy az a csökött Aba Sámuel? 3. JELENET (Szín: mint előbb. Az ájult Öreg, duxok. A kápolna kapuján kilép a Főpap s néhány embere.) Urunk még bent maradt, s Gizella is. Árva szülőnek bús joga a sírás Kérjétek Istent, segítsen nekik veszteségüket könnyen elviselni (Észreveszi az ájult Öreget.) Hát itt van ez bakbűzű barom, Krisztus-csúfoló cégéres lator, dögleltető gonosz? Hát hiába tiltotta el innen is a királyné? Parancsolom az igaz hit nevében: ezt a megőszült rút, büdös dögöt markoljátok föl, két undok szemét toljátok ki, vessétek a szemétre, nyelvét, amellyel Istent káromolta, tépjétek ki, lökjétek a kutyáknak! (Zerénd és Décse egyszerre mondják:) ZERÉND Vissza vitézek! DÉCSE Nem úgy, püspök úr! Ezt a megőszült rút, büdös dögöt szereti a király, s itt ő parancsol. Ott bent talán az Isten, vagy talán te, itt a király parancsol, jó uram! (István kilép a kápolnából.) 6

ISTVÁN Megvesztetek? S egyszerre? Püspök úr, Décse?! Vijjogtok, mint a keselyűk, ha dögre lelnek. Ha már e szent helyet nem tisztelitek, tekintsetek engem s halottacskámat, Imre herceget, a majdnem-királyt. És a nem-apát hagyjátok imádkozni, püspök úr! (Észreveszi az alélt Öreget.) Ez a vénember zavart meg, atyám? Szerette Imrét, s eljött elköszönni, elvégzett egy imát is, bizonyára a maga módján. Férj el tőle, püspök! Aki akár egy ujjal illeti, fejét vétetem, bárki légyen az! Kevély vagy, király! Gizella parancsa tiltotta el e helyről. Isten ellen s törvényed ellen vétett. Ha meg nem bünteted, törvényszegővé leszel magad is. ISTVÁN A rossz parancsot nem kell teljesíteni. S amit itt mívelt, együgyűcske játék, Isten szent nevében megbocsájtom. (Odalép az ocsúdó Öreghez, fölsegíti.) Kelj fel, atyácska! Köszönöm. Küldj Vászolyért, uram. Az égiek azt üzenik, királyunk ő legyen. ISTVÁN Jól van, atyácska, majd megfontolom. Eredj haza, s őrizzen meg az ég, kerüljön el a halál! Köszönöm. (El.) (Gizella kijön a kápolnából, Istvánhoz lép.) GIZELLA Mára hirdettél ítélőnapot. Felejtsd a gyászt, István. Vár a nép. ISTVÁN Nincs más emlékem, halott fiam arca. El nem felejtem senki kénye-kedviért. Szívemben őrzöm ma és mindörökké. Menjetek innen, hagyjatok magamra. A bűnösök várjanak holnapig. Üttessetek le néhány ökröt egyenek. Én itt maradok hagyjatok magamra! (Mindenki el, István belép a kápolnába.) 4. JELENET (Szín: mint előbb. Az Öreg belopakszik a színre, s hallgatja István kihallatszó imáját.) ISTVÁN Mert látja Isten az egész időt, jövőt, múltat, jelent egyszerre lát, lát téged is halálod eltörölte, szemében élsz ezredévekig. Új életed nincs, élsz, ahogy velünk. Összevegyül sírásod, mosolyod, kisbaba-moccanásod, férfi-lépted. És néha látlak, mert Ő engedi. Élet és halál Ura, Istene, hálát adok, hogy Imrét nékem adtad, és örömömre megtartottad eddig. A Te irgalmad ajándéka volt, s most visszavetted végzésed szerint. Őt szerettem minden ember közül leghívebben, s magadhoz vetted őt. Adj neki boldog nyugalmat, Uram. Emelj magadhoz, bűnöst, engem is, vagy világosíts meg szándékod felől. Kisemmiztél, mert úgy tetszett neked. Magvam szakadván mégse panaszkodom, csak azt áruld el: műveddel mi lesz? Király nélkül a nép elözvegyül, elvadul Tőled, árva s nyughatatlan lészen újra világvégezetig, más nép cselédje lészen, ha nem segítsz. Keríts körül irgalmad köntösével, Uram, és ne veszíts el minket! Ámen. 7

5. JELENET (Szín: mint előbb. István kilép a kápolnából, leül a kápolna előtti kőpadra az Öreg mellé.) Hallgattalak, király. Vigasztalódj. Elboldogul fiad az égiek közt. Teli tegzét, íját itt a közelben elástam, Imre könnyen megleli. Nem fértem hozzá többi holmijához; ágyas-házába vitte a királyné s ott dédelgeti Ahogy papjaid szavából kivettem, ők is tudják, hogy van másik világ. Ha van, miért nem viheti magával minden szükséges holmiját a holt? Öreg vagyok és mégsem értem ezt. Emlékszel, István? Atyád, Géza úr, hét esztendőcske gyermek ha lehettél, melléd parancsolt. Illanó vadat lestünk, nádszálon billegő poszátát; erdölltünk együtt, fölmondtam neked minden fű titkát, föld, víz rendjeit s az ég megannyi rejtező jelét. Rég volt. Azt hittem akkor téveteg, rád bízhatom a legfőbb titkot is. Másképp gondolta Géza úr, papok kezére adott, ríhattál utánam. Hogy Imre nőtt, reméltem, úgy teszel, ahogy apád tőn egykor legalább kicsi időre mellém rendeled. Fogadtál hozzá szigorú papot, száraz orcájú és mosolytalant. Tudtad pedig, hogy aki szűntelen égre függeszti arcát, mint a vak, orra buktatja bármely kis göröngy. ISTVÁN Az a vadkan Isten göröngye volt. Nem gondolom, István. Az égiek ily hamari és nemtelen halált csak bűnösökre mérnek. Az a vadkan életét védte, más parancsa nem volt. ISTVÁN Ama halálnap óta csak didergek, imádkozni is rettegek, atyácska. Szavaim elől dugdosom az Istent, hogy meg ne sértsem. Mit vétettem én? Kezet emelt rám, üt-ver szünetlenül, és fosztogat és rám nehezedik. Szemem világát vette volna el holt fiacskámra mondom, nem nyüszítenék! Nyugodj, fiam. Ne zaklasd jajgatással égi útján a holtat. Azt hiszem, a te Istened nem büntethet így. Ha mégis, akkor igazságtalan. Kétannyit éltem, mint te, kényszerű szolgájaként a kényes égieknek. Ég s föld között dobáltak, csontomat ízekre törték s gyúrták újra össze. Próbájukat kiálltam, álomi beszédüket azóta hallom, értem. Ha gőgös papjaid csak fele kínt viseltek volna, jobban értenék az Ég szándékát és törvényeit. ISTVÁN Mire való az összevissza szó? Azért csak hallgasd, István úr, tovább. Hitem szerint a teremtő Atya két ízben gondol igazán veled: életre rendel s a halál után eligazítja égi sorsodat. A két idő közt teljesen szabad vagy. ISTVÁN S ha eltévesztem, mert jelet nem ád, megbüntet érte irgalmatlanul. A jel te vagy. És én. És minden ember, minden teremtett lélek, lelkes állat, s a millió fű mind külön-külön. Figyeld a fát, az elvetett magot, Ő igyekszik teremni bennük is. Ismerd meg magad és Istenre ismersz. ISTVÁN Súlyát ismerem büntető kezének. Ha elvetted a jót az Úr kezéből, miért ne vennéd el a rosszat is? ISTVÁN Tréfálsz, vén pogány? Mit mívelsz velem? Nyelvedre hogy jön keresztényi szó? 8

Udvarodban hallottam ezt annyiszor, hogy Róma nyelvén is tudom idézni. Hallgasd: Si bona suscepimi de manu Domini, s a másik fele: mala autem quare non sustineami. ISTVÁN Jó, hogy a nyelved ki nem tört bele. Azért citáltam, hogy vidítsalak. Megcsúfolta arcodat a fájdalom, tekintetedben a lélek nem él. Szedd össze magad, István, féltelek. ISTVÁN Mit szedjek össze? Elment a fiam s magával vitte minden kedvemet. Már nem tudom jövendő napjaim. Kisemmizett az Isten, meglopott, elvette orvul egyenegy fiam! Ne káromold! A halál: számadás. S bizony mondom, Imrének bűne nincs. Az égiek az alsó kék eget megnyitották, s karolva kétfelől Világ Atyjához most repítik őt. Bár vittek volna engem el az égiek! Időm jócskán kitelt: száz év felett számlálom lassú és haszontalan esztendeimet. Levedleni ezt a büdös és fájó húst magamról ezt akarom! S nem megy, mert lehetetlen. Nem ment föl Isten dolgavégezetlen emberfiát, de még csak egy nyulat sem! ISTVÁN Édes fiamat mért mentette föl, holott tömérdek drága munka várta? Halálával veszített Isten is! Minket veszített! Hű kézzel ki fogja megtartani és erősíteni ezt a szertelen, ingatag hitű magyari népet Krisztus jó hitében? Add alább, István! Ne szidd ezt a népet. Szabad elméjű, de nem szertelen. ISTVÁN Enyéim, szidhatom. Én vívtam érte. ISTVÁN S Géza úr! Ő is. S hű bajorjaid! ISTVÁN ISTVÁN ISTVÁN Levágták Koppányt! Ők is! Mert pogány vala! Mert ő jussolta volna Géza úr fejedelmi székét! S anyámat is, Saroltot! Nem gyermek dolga asszonyt félteni! ISTVÁN Gyűlölte Koppányt Sarolt maga is. Sarolt öccsét, a keresztény Gyulát Erdély földjéről haddal kivetetted, aztán elűzted udvarodból is. ISTVÁN Hűtlenkedett, a dézsmát visszafogta. S Ajtonyra mit tudsz rosszat mondani? ISTVÁN Ejnye, atyácska, vizsgáztatsz? ISTVÁN ISTVÁN vizsgálgatom csak. A bűnt Az én bűnömet? Ajtonyét vizsgáld! Querfurti Brúnót, Isten emberét majdnem lenyakazta. S halállal lakolt! Volt más bűne bőven! Megdézsmált minden sóhozó hajót, s elragadta királyi jussomat. S ha nem jelenti meg Csanád az ország alsó részeit göröggé teszi. Haddal törtem le. Jó vitézeim némelyeket Isten bocsássa meg megvakítottak. Nagy vétség vala! S aztán meggyóntak jó vitézeid! ISTVÁN Ne gúnyolódj! Törvényt tettem ellenük. Törvény a látást visszaadja-e? S mind a kitépett nyelvet, a levágott kézfejeket? Az istenkerülőnek fejét kopasztod jól van. Az a haj kinő s a szégyen elmúlik felőle. De a nyelvetlen, mondd, hová legyen? S milyen dolgot kínálsz a félkarúnak, 9

hogy eltarthassa kiscselédeit? Ej, István, István! Halála előtt szavamat vette Géza úr, hogy holtomig szolgáljalak. Alélva már erőst azt hajtogatta: Segítsd a királyt, szolgálj István helyett az égieknek, nem árt, ha mind a két Isten segéli. ISTVÁN Az egy Isten, ha jónak látja, megsegít. De a pogány beszédet bünteti. S megbüntet engem is, mert hallgatom. Mást se emlegetsz: bűnt és büntetést. Meztelen fejű papjaid mihelyt ország földjére dugják nyelvöket, e két szó tüstént szájukhoz ragad. Köszönni, kérni egy se tud szavunkon; bűn, büntetés mindegyre ezt habogják, s kényes orrukkal ördögfingszagot alítanak, hol orgona virít is. S fejünkre rosszat annyit hordanak nincs oly hegye a világnak talán, amely fölérné vélte-bűneinket! Vad, engedetlen, szertelen, pogány, magabízó, vaklelkű és tudatlan, ördög-kergette eszű, bikkfa-nyelvű így tisztelik meg hitre hajtott nyájadat. Felőlünk jót ha egy is mondana, vélném: az esze hagyta el, király. ISTVÁN Csikót ha betörsz, mit teszesz vele? Nyaggatod, űzöd, véknyát megcsapod, vered, amíg kezedhez nem szokik. S aztán ajnározom, ha szót fogad. ISTVÁN Dicsérni népet mértéke felett latorkodás. Latorja válogatja. A szomszédot, a sógor-nép urát tekintsd: övéit hogyan andalítja, dajkálja szép szavakkal szerfelett! S minket leszól. Üss rá nyelvére, mert szarni se lát a gőgjétől, király! ISTVÁN Tavaly békét fogadtunk nem lehet. Öreg hiba. Hadat szed, s ránk jön újra. S te még papokért udvarolsz neki! Ellenséged is bajor, híved is. Nincs ép eszénél, aki érti ezt. ISTVÁN Itt jő a püspök, majd eligazít. **** Pogánnyal szóba nem bocsátkozom. Nálad ez, ugye, jónapot jelent. Dicsértessék az Úr! Gizella küldött; aggódik érted, István, látni kíván. Nyugtalan, de elhagyta már a sírást; királyi lélek erőt vett magán. ISTVÁN Eredj és dicsérd érte a nevemben. S ha sírna ismét, nyújts vigaszt neki. Én fiacskámat nem hagyom magára, megvárom itt a hajnalt, nélküle meglenni nem tudok. Megkérlelem az Istent, adja vissza, imádkozom, cseréljen el vele! Segítsetek, atyácska, püspök úr! Ne vétkezz! Amit elvégzett az Úr, emberfia azt nem fordítja meg. Hálóházadba viszlek, jer velem, Krisztusra kérlek és parancsolom! (Istvánnal dulakszik.) Segíts, pogány, ha szánod a királyt! Segíts! Egymagam nem bírok vele. ISTVÁN Azt gondoljátok, nem vagyok eszemnél? Engedjetek! A szent sebekre mondom, hogy megcsúfollak mindkettőtöket! Elhullott kölykét még az állat is megvirrasztja, mellette dobrokol, el-elfut tőle ríva s visszafut, sebét lenyalja, nyüvít, óvatos manccsal tapintja, orral bökdösi, hogy hátha élne még! Ki tiltja meg fiam mellett maradnom? Melyikőtök részvétlen Istene? Büröklevet vagy bort ittál, király, s megrészegedtél! 10

ISTVÁN Hogyne, püspök úr! Leittam magam! Isten-töltögette drága kupákból ittam a halált, telivedeltem halállal magam, s megrészegedtem! István, csitulj, eredj halottacskádhoz! (István bemegy a kápolnába.) (A püspökhöz:) Engedj szólanom. Vigy hírt a várba, püspök. A király Imrénél virraszt. Nem kell félteni. Engem ne mondj. Itt éjszakázom én is. Elfészkelem itt valahol magam s vigyázkodok. Elleszek hajnalig. S ha reggeledvén elszundítana, majd megébresztem. A törvénynapon ott lesz időben, ne aggódjatok! (Tétovázva) Dicsértessék az Úr! Hát persze. Jó éjt! (Püspök el, az Öreg leül a kőpadra, morfondírozik.) Hogy elútált ez itt. Mint a ganét. Most meg dicsértessékel. S holnap ismét oktalan, pogány ebnek szidogat. Bezzeg nagy úrnak tolja fel magát. Mintha nemzetség vénje volna: görbülj kezére, bűnös lélek, és apold meg! Ájtatva térden néhány kótyagos lecsókolódja még a köntösét is. Ez meg tűri, mint eb a vakarást, a félügyűje! Semminek alítom. Csülökre, no! Imrécske lelke vár. (Feláll, a bokrok közé megy, előveszi Imre tegzét, íját és egy ásót; helyet keres.) Vén kezem dolgát hirtelen szavam el- megelőzte István úr előtt. Ihol könnyű a föld elrejtem itt. (Az íjat, tegzet elássa a kápolna kőpadja mellé.) (Bejön a Főpap.) Lélek, figyelj bő szemmel s megleled! (Behallgatózik a kápolnába, majd füvet tép, egy kőre rakja s lefekszik.) Ríjj csak, ríjj, kicsi szolgádnak felette. Kinek gyermekre, játszi szóra évekig mosolyod nem volt egy se, megkövült, ráhűlt a gond orcádra, irgalmatlan s kemény voltál magadhoz, véreidhez, megböjtöltünk egy enyhébb szavadért is íme, ember vagy ismét. Megnyitotta orcádnak ajtaját a fájdalom. Ríjj csak, rídogálj! Öreg, merre vagy? Itt volnék, püspök. Lépj egyet s orra buksz. Beszédem volna véled. Hm. Nocsak. (Felül.) Itt ez a kő, párnám volt. Ülepednek épp megfelelne. Húzd bé a bokorba, s bújj meg ügyesen! Bújjak meg? Miért? Meglát velem az Isten, s megfenyít! Isten nevét hiába fel ne vedd! Félted, elejtem, s megüti magát?! Pogány, ne évődj! Szádra üt az Úr! Te is szívesen megtennéd helyette! Játszod a szót. Ládd, én ehhez nem értek. Nem-e? Megőszült, rút, büdös dög és bakbűzű barom, cégéres lator mintha te mondtad volna rólam ezt! Most meg, lám: öreg; s igaz is: pogány! Krisztus hívének nem mondhattalak. Békülni jöttem. Békét harc előz meg és harc követ. Békélni nincs okom még. 11

Elmondanád, Istvánnal mit beszéltél? Megfelejtettem. Kérdezd a királyt! Vén eszem csupa lik már, mint a rosta. Vastagabb rész rostán is fennakad. Meglehet. Mi vékony szót eregéltünk. Emlegettétek Vászolyt? Asszonyszokás egyfélét sokszor hajtogatni, püspök. Húsz éve itt vagy tudnod illenék! Azon tűnődöm, Vászolyról való pogány szavad fogott-e a királyon. Tűnődjünk együtt, mert én sem tudom. S ha összeadjuk, amit nem tudunk, semmitlen semmi lesz a semmiből. S amit tudunk, az összeadható? Talán. De csak ha megmondod, mivégre. Én adjam értésedre, vén eszű? Szemed van a látásra láthatod: nagy baj szakadt ránk! Rád is? Hagyj beszélni! Minden szavaddal tőrt vetsz. Mert ravasz s erős vadkannak gondollak, azért! Ilyenek vagytok mind, veszett bolondok! De sagittis? De verbis hungarorum libera nos Domine! Mentsen Isten szavaitoktól minden józan elmét titeket hallván, megzavarodik! Egy tűnő szóval úgy eljátszogattok a legnagyobb vész közepette is, mint bubájával a gyermek. S nem törődtök bajjal, veszéllyel! Értünk ne aggódj! A baj törődik velünk, s a veszély még nem hagyta cserben soha a magyart! Görbén beszélsz. Tudnád-e, hogy miért? Ökör ha csára térne, hajszolod, s ha hajszra, rákiáltasz: csá ide! térítgeted, míg egyenesbe nem jő. Vesd ránk a példát, s rájössz, püspök úr, van értelme a görbe szónak is. Békülni jöttél s Vászolyt kérdezed. Vészt emlegetsz noha békülni jöttél. Más-más urat szolgálunk. Vajh, mi vett rá, velem, pogánnyal összeadd magad? Tudhatnád pedig: tűz, víz nem vegyül. Megudvarolsz most, kérsz, holott irántam gyűlölséggel fölötte rakva vagy. S ha célhoz érsz ma, holnap újra gyűlölsz, a tisztességet szidalomra váltod. Állod-e még az egyenes szót, atyám?! Tűröm, atyácska! Bennem nincs harag. Összezúzódtam, Isten rám ijesztett, megcsúfolta a halál művemet. Királyt akartam adni nektek, nagy királyt, akiben ép a lélek, el nem tántorul. Hosszú évekig neveltem; vad csikó volt, eleven tűz oltottam, visszafogtam. Kitört elsőbben, el-elszökdösék, s ha megpálcáztam, fennszóval dacolt; utóbb megült már, nem kiáltozott, csak rídogált, szegénykém. Nem tehettem másképp kerengő lélek volt Hazudsz! Álomnak kapta lelkét, oly szelíd volt, szinte szívéig nyúlhattál olyan! S te megvesszőzted, Isten barma, te, mert hozzám szökék s pajtáskáihoz! A gyermeket, mert oktalan még, óvni kell, hívságtól, bűntől eltéríteni. Másképp tilosba téved. Ez világ sok ördögöktől elfoglaltatott, s gonoszság, vétek vég nélkül való. S akartad volna Imrét látni bűnösül? A szabadság, ha mérték nélküli, bűnt bűnre vet. A kellő félelem jóságra hajlít. Latrul magyarázol. Gyermekhez bűnt keversz. Tekints kö- 12

rül csak itt, s mutass egy gyenge bokrot, nyurga fát, egy szál füvet, amelynek bűne volna! Türelmesen és szabadon tenyésznek. A gyermek is mind éppily bűntelen, mert Isten cselekszik bennük, Ő maga! S akarnád talán Istent látni bűnösül? Belerágsz minden szóba, susnya féreg; semmi szentség előtted meg nem áll! Istenemre, tovább nem tűröm ezt! Tűrd csak, az ég is tűri, láthatod! Dörgő keze az Úrnak moccanatlan, henyél villámló botja is nem üt rám. Amit mondok, ínyére van neki! Csak kereszténynek föl ne csapj! Miért ne? Ha te pogánynak! Úgyis egy az Isten. Csak te hárommá osztod és felette rettegsz tőle. Én arra lelkelek, hogy Ő Szent-Sokság egyetlen személyben, lélekké osztva munkál mindenütt; tisztelni illik félni tőle nem. Megtartóztatja félelem az elmét, útálatos és terjedő fene, asszonycseléddé puhít férfit is. Ti hoztátok ránk, bestye papjai! Most amit kákogsz, dolgunkat nem illeti. Imre herceg halott, és nincs jövőtök! Nincs igazad! A halál is jövő. Új akaratnak ad helyet s teret. Nincs új akarat! (Az Öreg intésére halkabban megismétli.) Nincs új akarat! Elmédbe nyomd, pogány: ha nem buzogtok, ahogy eleddig, Krisztus jó hitében, eláll az Isten tőletek, oly időt küld, hogy megirigyli az élő a holtat! Mert összefog a keresztény világ, kardot ragad (közbevág:) és kard által vesz el! István úr hű és sok bajorjai, kiknek tartásuk sok pénzünkben áll, döggé teszik a keresztény hadat! Bátran bizonyt mersz arról mondani! Nem István úr alulvalói ők! Első uruk a császár, céljuk és hitük Isten országa védelmére szól. Hahogy pogánnyá visszavedlenétek s a hitetlenség mocska rajtatok, rátok fordul az ő haragjuk is, s romlása lészen nyomorult hazádnak! Lám, mit nem mível a harag veled! A külső szólás egyezik a szívvel és most először, püspök úr! Hamar színt vallottál magadról, véreidről. Bölcsebbnek véltelek. Ajánlanám, kerüld a mérget, nehogy igazat szólj! Szent méreg az, mert értetek való! Felette bölcs vagy mégis! Ily nagyhirtelen tanácsot csak bölcs ember hasznosít. Bezzeg te bolond s hitetlen szívű vagy! Eljátszogatsz a szóval, mórikálsz itt, tréfálsz a bajban! Vaknak és siketnek, balogeszűnek tetteted magad. Senectus ventus. Eh, vénség bolondság! Hogy bolond volnék, ingyen se alítsd! Amit te bajt tudsz s gyötrelmes veszélyt, száddal tudod én bőrömmel tudom, és vén eszemben kínnal forgatom, az hasogatja csontomat szünetlen, s kívánkozom a földbe, hogy ne látnám: veszten veszünk, magyarok! A király is hűségét tartja észvesztőinek! A nevezetes és a teljes ország árnyékká lőn és csaknem elfogyik. S miattatok, püspök, miattatok! Megreszketnének holt elődeink, ha észbe vennék, mit míveltetek! Nem úgy, öreg! 13

Kussolj! Most én beszélek! Károgsz, hogy nincs jövő; azt kérdezed: elromolván a fundamentum, lesz-é reménysége tovább az építésnek?! Ki rontá el a fundamentumot? Isten? Hogy Imrét elvesztette volna? A te fajzatod, püspök! Mert alighogy elvackolódánk itt hegy-völgyeinkben és síkjainkon, karddal jöttetek ránk! Kereszttel én és mind a többi pap! Kard vagy kereszt mindegy! A kard a testet, kereszt a lelket üti át! Te sem szomszédolsz ám hazug szóért, öreg! Iszen nem gyónok! Gyónhatnád napestig eleidnek tömérdek bűneit! Dögvész és ragály nem tesz annyi bajt, amennyi írva rólatok vagyon! Szél oly sebesen nem száguldozik, ahogy ti, dúlva-ölve mindenütt! Szent földjeinken szertenyargalászva leöltetek sok püspököt, papot, elmocskoltatok asszonyt és leányt; Itáliától Andalúziáig gyújtatlanul monostor nem maradt! Raboltatok! Királyaink nehéz arannyal vettek békét tőletek! Európának nincs oly szeglete, ahol jó íze volna neveteknek! Csodálod-e, hogy annyi vész után a hosszútűrő, szelíd népek is föltámadának?! Írmagtok sem marad, ha Krisztushoz térvén meg nem csillapodtok! Megcsillapodtunk. Csillapodj te is! Két emberöltő telt azóta el, s hánytorgatod! Rajtad egy karcolásnyi sebecske sincs szüléd ha csecsszopó volt!, mégis hevülsz és hánykolódsz! Miért? Száz év előtti vétket emlegetsz; aki mívelte, rég por és hamu. S az ég előtt a holtnak bűne nincs, halála napján elszámolt vele. Miért számoltatsz hát most engemet? Király s főember hogyha vétkezik, köznépre száll a vétek és kiterjed. Ne mondd! Szolgát fenyítsz, ha úr latorkodik? Király ha gyilkol, cselédjét ölöd? Vétkes az ég, s a földet rugdalod? Eszehagyott! Elmédnek híja van! Idézd ide a mái újszülöttet, s olvasd fejére: bűnös, mert magyarnak szülték, időtlen időkig gyanús! S fojtsd meg! Szavadból így következik! A kisdedben a lélek térdepel még, és nem magyar, csak kisded. Az arany, amit eleink raboltak, bajor volt?! Fél Európa retteg tőletek. S a bűn mindaddig bűn, amíg riaszt és megtorlatlan. (A bokorba nyúl, előveszi a dobját.) Itt van pogány dobom. (Ráüt.) Megidézem büntettesd meg Lél urat s Bulcsút, Botondot, Taksonyt! Hívjam-é? (Minden névnél ráüt a dobra.) Ki-ki a maga vétkéért felel! Te is, te Isten elútált ebe! (Kettőt üt a dobra.) Előszámláljam nagy sok bűnödet? Ne véljed azt, hogy nem tudnám, ki légy te! Egyszem fiát kényedre adta István. Óvtad, nevelted, úgy-é? Meggyötörted! Pokol tüzével addig riogattad, addig-addig tapostad gyönge lelkét, míg fölfogadta: asszonyhoz nem ér! Istennek tetsző és kívánatos a szűzi élet 14

Tetsző ám neked s gonosz pofádnak, ájtatos lator! Jól megszitáltad azt te: Imre úr, ha magzat nélkül maradván, elagg, s halála rendben elkövetkezik külső nemzetből állítasz királyt, s elszaporodtok rajtunk, és az ország német kezébe örökül esik! Nehéz szót ejtesz fejemre, öreg. Vétkül ezt nékem ne tulajdonítsd! Bátor igazad volna! Élne még s negyven esztendők múlva aggna el! S amit terhemre mondasz, bűnömül most vaktában és éretlen indulatból, bizonygatnod ha akkor kellenék! Megértük volna bár e jó időt! Életem immár szűntelen való halál ama szörnyűséges nap óta. Mintha szívemet hagytam volna el, nem ízlik már a lét, mert eltemettem lelkem gyermekét, egy-halottamat! Temetted? Kőbe raktad, ostoba! S nem fér hozzá a föld. Eltelhetik esztendő ötszáz is talán, amíglen szél, víz elmarja róla a követ, s testének ingó s álló részei rendelt helyükre végre visszajutnak. Mit tudsz te ahhoz, amiről fecsegsz? Királyi sarjat így temetnek mindenütt szerénszerte a keresztény világban. majd összerakja ismét más alakká. S e drága munkát Isten végzi be: kinyújtja ujját érte, fölsegíti; arc nélkül áll a fában, újra él, lüktet, remeg, lélegzik minden íze, bogár s virág lesz, gyík, fű és bokor, hangjából madár, erdő-suttogás egy cseppje nem sok, el nem vész pedig! Ím, a teremtés így tökéletes! Rossz éjszakát fogtál ki, rossz napot. Vén eszed rosszul, nyelved jól forog. Zárvák előttünk Isten titkai. Sem szív, sem elme nem fürkészi ki! Nem ám, ha vaklál elméd és szíved! Miről tudod, hogy jó kézmíves-e a vasverő, ha nem munkáiról? Vizsgáld a világ élő tárgyait: egy-egy remekmű mind mesterre vall! Fogd kézbe, faggass meg csak egyet is, s nyomára lelsz az isteni titoknak. Beszélhetsz Véle szóval is Ő visszaszól. Lélek hozza a szót s lélek viszi. Nem hinni kell, ha tudni is lehet! Jó hit csak jó tudásból származik. Tréfálsz, pogány? Jó hitre engem oktatsz? Gazdát az ökör? Fordíts rajta, püspök, a tanítás úgy értelmét nyeri! (Kis csönd.) Halottnak házat? Vaknak mécsvilágot! Földet jegyez a test, a lélek Istent. Ez ég felé szolgál, amaz föld felé. A két anyag nem egynemű az égi Atyácska gyúrja s köti együvé, s kötését a halál bogozza ki. Az égi részt a mindenek Ura magához inti a halálnapon; vizsgálja gonddal, új fényt ad neki, tisztogatja, egy-egyet újra használ S a hitvány testet féreggé útálja! A test a földé. Forgatja nagy haszonnal, veti gyökérnek étkeül és szétszedi, Fázom, öreg. Isz ember vagy te is. (Az Öreg leakasztja nyakából a szűrt, átnyújtja a Főpapnak.) Ha nem útálnád, itt a szűr, kerítsd nyakad köré. Felette bakszagú, asszonyféle már rég izgett alatta viszont meleg. S te nem hiányolod? A szűrt ha kérded, azt nem. Köszönöm. 15

(Magára teríti.) Nem azért adtam. Bűvös holmi ez, a pogányságot hamar rád ragasztja! (Keresztet vet.) (Hallgat, fölnéz az égre, majd:) Mélyül a hajnal szakadékja már, a Hold hanyatlik. Csönd van, béke van. Keserves csönd és romlott béke az! (A kőhöz támaszkodva elszundít az Öreggel együtt.) 6. JELENET (Szín: mint előbb. A Főpap és az Öreg al- szanak, a színre belopakszik Vecellin, bajor főúr egyik vitézével, Walterral.) VECELLIN Halkan lépj, Walter! Itt kell lennie. Segítsen Isten! Gyors légy föl ne nyögjön! WALTER (Kerül egyet, észreveszi az alvókat, visszamegy Vecellinhez.) Mi légyen, nagyúr? Itt a püspök is. Egy kőre bukva alszanak nagyon. VECELLIN Ördög legyintse tarkón! Szép história! Szúrd mind a kettőt! WALTER Nem, Vecellin úr! Pokolra jutnék! VECELLIN Pokolra? Nézd, villámlik messziről. Isten így vált ördöggel gyors jelet. WALTER VECELLIN (Távoli égdörgés.) Mivégre? Várd ki! WALTER VECELLIN Hallád a morajt?! Nyaka ropogván bólintott az ördög. S ez azt jelenti: egyetértenek. Fogd kardomat és menj! Egyszerre szúrj! (Tenyerével elhárítja a kardot.) Azt nem, nagyúr! Hanemha te! Ledöflek! WALTER Azzal célt nem érsz. Döfd a püspököt! Én meg a másik agg s büdös dögöt! VECELLIN Cs-ss! Mit nem súgott az ég! A másikat. A másikat, hát persze! Add a tőrt, könnyebb s gyorsabb a kardnál! Az öregre árnyékot vet a hirtelen gyanú, s szerette kéztől vesz majd rút halált! WALTER VECELLIN (Az alvókhoz megy, lehajol, döfni készül, majd visszamegy Walterhoz.) Végeztél? Majdnem. WALTER Lám, te is vacogsz, pokol tüzétől elhőkölsz! VECELLIN Anyád hőköl ám! Ez az ördöngös öreg mocskos szűrét a papra adta. WALTER Láttam. VECELLIN Ha így ölöm meg, rájön a bolond is, hogy ez a vénség vétlen a halálban. (Villámlik közelebbről.) WALTER (Kisvártatva dörög.) VECELLIN Közelebb jött az Úr! Az ördög is! WALTER Jobb lesz kotródnunk innét, Vecellin úr! (El.) 16

7. JELENET (Szín: mint előbb. Az Öreg és a Főpap a mennydörgésre fölriadnak.) Elbóbiskáltam. Én is. Nagy idő jön. Szedjük magunkat. Szárazon dörög. Szellő ha lesz, esőcske semmiképp. Ahol hugyall a Mérték csillagocska, s a Fellengő is fenn jár. Jó napunk lesz. Nyugtával dicsérd akkor elhiszem. Be óvatos vagy! Mit, püspök úr? El ne kezdd elölről! Az okítást, öreg. Hogy susnya volnék, sanda és tudatlan; nem értem Istent Nyugtával dicséred őt is, napestig gyanakszol reá, s ha nem tesz rosszat, hálálkodsz neki. Helyben vagyunk! E helyben. Mit te mondasz? Helyben hagytam, hogy e helyben vagyunk. Hol lennénk másutt? Jó kedved vagyon. Se jó, se rossz csak pőre kedv, mezítlen. Add rá a lelked! Nocsak, püspök úr! A magyari szó megártott neked? Játszol vele? A szó megkötve nincs. Annál inkább a kéz a dolgok által! Hiszen ha szóval meggyőznénk a bajt, első hatalma volnánk ez világnak. Sok közöttünk a nyelvével vitéz. Csakhogy a szónak nyele is vagyon. Rossz kard, améknek nincs markolatja, még ha aranyból készült, akkor is. A szót a kéznek kell követnie! Két lélek él tibennetek s birkózik, egyik a mással meg nem fér, dacolnak. Emez buzogna, az csupán szaval, s a szó tovább tart, mint a buzgalom. A ti szavatok mindent tud pedig! Bár ha deáki nyelvre átteszem, amit magyarul gondolok zavar. Nem passzol az világhoz. Két világ van; színén a dolgok, fonákján az álom. S lebeg a szó a dolgoknak felette, világot néz, de álomi világot. S nagy baj, hogy kezünk is csak álmodik. Karddal és vérrel álmodik, öreg! Rablott arannyal! Azzal, püspök úr? Amíg húnytál, én álmodtam. Az ég elküldött hozzám egy óbéli embert, Csomort, Taksony úr aranymívesét. Korholt nagyon, leszólta vén eszem amit bévett, miért nem adja ki. Nyeltem pedig oly fennen káromolt. S meghiggadván, hogy vissza nem beszéltem, előadá, mit Taksony úr üzent: Eleinktől, kik régtől fogva itt lakoznak, kétszáz éveknek előtte egy királyotok tíz és öt szekér vert aranyat rabolt el; harmadát elosztogatta. Nektek is jutott! 17

Ördög-koholta álom! Délibáb! Jobb szavad nincs rá? Nincs! Pedig való! Csomor tolvajnak Károlyt emlegette, a frank királyt. S ha rólunk följegyezték, amit te vélsz, hogy földjeiteket végigraboltuk róla ezt miért nem? Tinálatok az írást pap teszi királyi szóra, püspök Nálatok halottak írnak! S a holtak lelke nem hazud! Hadakkal vettük vissza az elorzott arany- s ezüstöt, koronát, kehelyt, ivókupát, csüngőt; s míg meg nem ölték, Csomor ment velük föltekinteni, melyik miénk cifrázatuk szerint. Hazug álom! A tárgyak sem hazudnak! S hidd meg, hogy el nem hoztak egyet is, amelyen nem volt magyar kéz nyoma! Ne kényszerítsd rám ördög-súgta álmodat! Ti álmotokban mindig nagyra láttok, s megébredve pogányul orra estek! Magad dolgával törődj, püspök úr, orrunk s pofánk ha bánja te ne bánd! Nem végeztünk még semmit is, öreg. Mi volt volna itt végezni való? Király ügye. A kisebbik királyé. Királynak Isten és szükség parancsol, s nem mi, püspök. Miért verjük magunkat? Három nagyúr segíti jó tanáccsal. Szólottam már velük. Vászolyt akarják! Akkor bizony Vászoly úrból úr leszen! Latorból első ember nem lehet! Lator? Mert egy leánykát meggyakott? Egy bűnt ha mívelsz, más bűn jő belőle! Amit te mondasz, szónak nem utolsó, de igazságnak hátul kullog. Vászoly úr azt a leánykát ifjan élte el. Pezsgett a vérük s hűtötték Azóta Vászoly férfi lett s nem ficánkolódik, csak asszonyával Ördög civódott benne, kéthitű volt, mint Géza úr és némbere, Sarolt is! Hagyd el a szádról Gézát és Saroltot, halottról rosszat mondani ne merj! Új hitre térvén megtarták a régit is; szentülni kedvük nemigen vala! Ez bántja orrod! Sarolt, a vércse-asszony úgy vítt a próbán, férfi sem különbül, fel-felköppentve néhány kupa bort nem egy vitézt hanyattá fektete! Eleven ördög szállta meg azért! A vér, a jó vér, püspök! Géza úrhoz holtáig és azon túl hű maradt. Szép volt pedig! A napra bámulhattál s reá nem! Koppány megveszett miatta, s fölnégyelődött Mert pogány vala! Talán igen s talán nem! Jussa volt rá! Ily asszonyállat volt volna való István mellé is, jó combú, fürge vérű, erős csípejű nem se hús, se hal, ki egy fiat vet sok magzat közül, egy szál egyet s a többi élhetetlen! A többit Isten szólította el! S egy szál egyfia megmaradt neked s a vadkannak! Ki jó jövőt akar, sok ép fia legyen! Hordd el magad, kotródj innét, vagy hívom a királyt! Hívjad! Eredj bé nem királyt találsz, embert, akit megmart a fájdalom. 18

S koppansz, ha nem bánt mocskoló szavadra! Az ég majd bűnödül veszi, hogy nem segéltél engem, öreget! Te mocskolod Gizellát! Hagyj békén, bolond! Rút vagy és büdös! Tán hazudtam? A jó hitű ember szelíd ez világon! Satnyán terem a rossz mag jó fövenyben! Hitvány homokban szinte úgy a jó mag! Ki tudná, Isten mit s miért cselekszik? Elvette István minden ivadékát, talán nagy és sok bűnöknek miatta! Igen, ha véled nem találkozik! Krisztust kihoznád sodrából, nemhogy engem! Én híttalak? Nem te. S békülni jöttem. István úrnak csak egy bűnét tudom: papok szavára eltiltott magunktól! Én a másat: hogy megtűr téged is! Ámbár ha jól megfontolom, miért ne! Ártalmatlan vagy, illegetheted sovány farod s magadat kinevetnek; nincs egy hiten itt senki is veled; falkája-vesztett kondás, nyája-vesztett megkergült pásztor mindegy: élsz, nem élsz! Ki hinne itt neked s írott dobodnak? Nem vagy immár! Ezért nem sújt a törvény! Ezért hagyá meg István nyelvedet s kezed fejét! Nem vagyok de haragszol. Halálomat kívánod. Ám legyen! De annak ára van! Fenébe menj! Várd ki a szót, ne kapkodd el, püspök úr! Tanulnod kell, nem ölnöd! Az égiek nem szólítanak mindaddig magukhoz, agg testemet mindaddig vonszanom kell, míg tőlük való tudományomat át nem adom bárki emberfiának! Rút tudomány! ha átveszed! s ne rám! De meghalok hamar, Ebre tukmáld, pogány, A békesség megszeppent és elillant; üres helyét ördög foglalta el: acsarkodásé! Engedj meg, öreg! S vedd észbe végre: hároman vagyunk csak! Te és amit viselsz: a múlt idő; Krisztus szolgája: én s kettőnk között a király maga, egymaga, mint az ujjam! S csak vergölődik, hogyha nem segítjük! Magához jő majd és intézkedik. S ha rosszul dönt? Nem csalhatatlan, dönthet rosszul is. S ha összeadnánk a király előtt szavunkat? Én nem vagyok nem te mondád? S most ketten s együtt? Együtt, mert úgy adódott! István se hinné, hogy mi egyetértünk! Segítsd ki a királyt, csak egy szavaddal! Téged szeret. Vedd rá, hogy Orseolo Pétert jelentse kisebbik királynak. Azt a fecskeként ficsergő olaszt? Jó keresztény és anyjáról magyar. Fél vér, fél lélek ebből s abból is, s hátha mindkét fajának rossz kevercse! Nem, püspök úr! 19

Megszolgálnám pedig! Nekem ne szolgálj! (Villámlik s szinte azonnal csattan.) Fussunk, öreg, mert haragszik az Úr! (Elered az eső.) Az ég elől elfutni balgaság. (Arcát az esőbe tartja, majd:) Jó eső ez, püspök úr, nem harag! (Fejével a kápolna felé int.) Húzzunk alá más hasznát úgyse venni. (Letelepszenek a kápolna eresze alá a kőpadra.) A szűrt kerítsd rám megférünk alatta! (Függöny.) 20

II. FELVONÁS 1. JELENET (Szín: várudvar. Jelen vannak: Főpap, Gizella, Décse, Zerénd, urak, székállók, udvari népség és a király. Pető fia a király elé járul.) ISTVÁN Mondd el, ki vagy, mely nemzetségbeli s honnan való! (Pető fia lecsapott kézfejét, üres száját mutatja ép kezével.) Nyelved sincs, kézfejed sem. Tolvaj volnál hát? Tiszta a szemed. Nem látom nyomát arcodon a bűnnek. Ki bánt el véled és miért? Mutass rá! (Pető fia Zeréndre mutat.) ZERÉND Énektudó ez, igric, jó uram. S hová törvény rendelte, élőhelyét elhagyta szökve, s más faluk lakóit bolondította régi dalainkkal. S hogy megtudta ezt a szabolcsi pap, megfogatta és elküldötte hozzám. Törvényt ültem felette, kézfejét levágattam, mert a rovást ismeri. Gondolom, ezért panaszol be most. Mert hogy nyelvétől fosztassék meg, azt te írtad elő. Így van? ISTVÁN Így, Zerénd úr. Lássuk azért, hogy mit mond ő maga. Intsétek ide Csetét, Tas fiát, ő érti jól a némák jelbeszédét. ZERÉND Még egy szót, király, mielőtt ítélsz. Van-e jó híred az énektudókról, azt nem tudom. De amióta te három faluba parancsoltad őket, kezükre bízva, hogy megéljenek, s reám, hogy pogány szájukra ügyeljek, csak bajolok velük. Vitézeim, akiket rájuk küldök, zúgolódnak, csúfolódván imígy a többiek:»hé, dalpecérek, jó vadászatot!«s estére:»hány dalt nyilaztál le, pajtás?«vadászat után egyszer magam is föltekintettem, hogy s mint élnek ott. Nem csodálom, hogy elszökdösnek onnan. Földjük csak gazt terem, jószágaik szétbitangolnak őrizetlenül. Nincs enniök mit, élhetetlenek. Asszonyféle mellettük meg nem marad. Gyámoltalanok, mint a kicsi gyermek, semmirevalók. Szánnád te is, király! Otthagytam mind a lőtt vadat nekik. S hogy hálájukat kerüljem, akit éneken fogtam, száját megcsapattam. ISTVÁN Jószántadból, ugye, s az én nevemben?! Melyik törvényünk írja ezt elő? Vésd eszedbe, de jól, Zerénd úr, büntetés csak akkor sújthat igricet, ha elszökik, s regölni jár ország szerin s tova. Magának énekelhet, kárt nem tesz vele. ZERÉND Könnyen beszélsz, nem te kínlódsz velük. Te lehetsz kegyes, mint törvényhozó, de engem épp törvényed kényszerít tennem azt is, ami hitemre! undorít. S nem rólad gondol rosszat, akit büntetek. 21

DÉCSE Nem te hallod, nyelvét veszítve hogy nyökög! Hányszor üzentem: válts törvényt, király! Ez rosszul szolgálja jó szándékodat. Tartóztasd magad, forgószél szavú! Port, szennyet markol hirtelen beszéded s arcunkba csapja. Ifjú vagy, s nagyra látsz! ISTVÁN Most már mondd végig, Zerénd, s ne vakíts! Vén a király, de nem restell okulni. ZERÉND Ifjú vagyok, s tudatlan. Adj tanácsot, hogyan ismerjem föl az igricet, ha hallgat mert úgy nem különbözik. Nem szorult belém papjaid szimatja, ők megorrontják bárkiben az ördögöt. Vitézem egy se, ők hoztak elém énektudót vagy százat, s követelték: tépessem ki, de tüstént, nyelvöket. Bizonyságul az ördögszag elég? S Isten hatalmas úr megmondanád, miképpen sérti egy semmicske ének? ISTVÁN Erről, Zerénd úr, nem kérdeztelek. Ha van szavad még fontos, fogd rövidre. ZERÉND Jól van, király. Ifjú vagyok s tudatlan. A bűnt sem értem, a bűnöst sem értem. Tűnődtem pedig eleget: miért regölnek, ha nyelvök veszíthetik? Ez a pogány itt négy esztendeje keveredett az igricek közé, s fába rótta a dalt. Most nyelve nincs, de ne gondold róla, hogy veszélytelen. Dúdolni tud még! mit tegyek vele? Törvényed erről nem intézkedik. Elkoboztam beszélő botjait, mindegyiken egy énekecske van rovással írva. Íme, átadom. (Csete érkezik.) CSETE 2. JELENET Hívtál, jó uram. Parancsolj velem. ISTVÁN Ez a jó ember igric, nyelve nincs, kézzel beszél. Add értésünkre mit. (Pető fia mutogatni kezd, Csete»fordítja«.) CSETE Kérdezted az imént, hogy ki vagyok s honnan való. Csángó vagyok. Ahogy te mondanád, fekete magyar a messzi Gyimesből. Akkor születtem atyám, Pető szerint, amikor Géza fejedelem úr Isten nyugtassa meghalt. Kicsi gyermek valék még, hogy földünkre seregeddel betörtél, király, s jó atyámat, amiért dacolni mert a keresztényi hittel, megvakították bősz vitézeid. S ő, ki eladdig jó vadász vala s erdőóvó hogy élésünk legyen, elővevé beszélő botjait, s ujja bögyével addig nézegette, babrálgatta, becézte napra nap, míg sorra-rendre meg nem szólalt mindegyik. S akkor kettecskén bejártuk Gyimest, ő énekelt, én lépteit vigyáztam. ISTVÁN Koldultatok. CSETE (Fordít.) Úgy van, király. Húgom s öccseim éhét megcsitítani. ISTVÁN S hogy lettél igric? CSETE (Fordít.) Igric nem vagyok, noha atyámtól bármit elregélek. Énekvivőnek mondhatsz vagy deáknak, aki éneket magyarul jegyez. ISTVÁN Tartsunk rendet a szóban. Ezt nem értem. Regölni tudsz, de igric mégse vagy. Énekkel futkosol? Honnan s hová? Kinek hozod-viszed az éneket? S ki bízott rád ily furcsa hivatalt? 22

(Csetéhez:) Fiam, figyelmezz jobban! CSETE (Fordít.) Embered jól mondja, amit kezemmel beszélek. CSETE Nyolc esztendőkig hallgattam atyám énekszavát, és megvilágosult, életre kelt az elhagyott idő. Láttam, mint téged, minden eleinket, ahogy öleltek, öltek, vigadoztak, megjajgatták a holtat. S láttam én, mintha magam is jártam volna ott, a messzi föld hegy-völgyeit, lapályát, ahonnan jöttünk ötszáz év előtt. Ördög tévesztett meg, ily képeket, mert pogány vagy, szemednek ő vetít. (Fordít.) Tévedsz, uram. Az ördögvetette látókép mindent fordítva mutat. S a múlt idő nem délibáb, az jön velünk, ördöghöz, égi hithez kötve nincs, e gy földhöz inkább, egy-természetű nemzetségekhez inkább, akik között rokon a szó s rokon a lélek is. Pogány a szó, pogány a lélek is! S pokol a jussa mindnek, bárhol élt, bármikor élt, az ég be nem fogadja, föld kiöklendi Isten a tanúm rá! ISTVÁN Eszeddel ítélj, püspök úr, s ne illess méltatlan szóval méltó nemzetet! Közületek szidtam én csak egyet is?! Tenvéreid, nincs esztendeje még, ártó sereggel rontásunkra jöttek, s Isten elállta útjokat; inaltak előlünk kivert ebekként haza. Ha az mi népünk volt volna oly pogány, ahogy ti rólunk elhírelitek, nekünk segített volna Isten, püspök úr? Én téged, István, nem bántottalak. Ezt a nyelvetlen férfit gyűlölöm; ötszáz éveket emleget hazudva, s bűzlik a büszkeségtől, énekeivel fülünkbe rondít nyelve nélkül is! ISTVÁN Nem gyűlölködni hívtalak ide. Gyűlöld a bűnt, a bűnösnek bocsáss meg, vagy add kezemre s én megbüntetem. Ez a férfi már megszűnt énekelni; s amit nekünk itt elsorolt, igaz. Egy-beli nemzet csángó és magyar, szavunk is rokon, lelkünk is rokon. Ők négyszázzal, mi négy esztendő híján kilencszázzal a szent szülés után érkeztünk messzi földünkről ide. Jó útra lelni botra írt szavuk segített. Vélnéd: pogány volt a bot? Szentéletű vagy, püspök úr, az Isten áldjon meg érte; ámde ne akard a holtakat is megtéríteni! Pető fia, mit mondasz? hallgatom. CSETE CSETE (Fordít.) Békélj, király! A püspök idegen, s noha hibátlanul szól magyarul, nem lát szavunk mögé, a lélekig! Lappangott volna nyelvét visszanyelve nádasban, amíg elzúdult a vad besenyő és a még vadabb kazár-had! Napszentületkor ült volna velünk szárnyék előtt fülelve fű növését, szél szusszanását; s láttuk volna együtt csak egyszer is, hogy hintázik a Hold, hogy leng az ég tömérdek csillaga! Talán ha akkor értené szavunk, s nem undorodna énekünk lehétől is! Furcsa szerzet vagy, pogány. Engem óvsz. Pártodra állok azt hiszed talán? (Fordít.) Ily pogányságot rólad nem merek gondolni, püspök. S hogy tovább ne véts, megmondom neked: pogány nem vagyok. Keresztény vagyok, mint te. A deáki nyelvet egyik papunktól eltanultam. Kíváncsi voltam, hogy mit énekeltek, éneketek mit tud rólunk mondani az Istennek s az Istenről nekünk. Ügyesen mented s szemérmetlenül magad. Nem sül le képedről a bőr? Állítanod, hogy keresztény s tanult férfiú volnál? Agyoncsap az Úr! 23

CSETE ISTVÁN ISTVÁN CSETE (Fordít.) Megbizonyítom. Add vissza, király, beszélő botjaim. Oldozd meg a szíjat! Ezt nekem mondta. Fogadj szót neki! István, ítélj! Napnál világosabb: ez a nyelvetlen ördög hazudik. Hogy tudná némán bizonyítani nyelve tudását? Figyeljünk s majd kitetszik. Hanem amíg a botból válogat, bevallok neked valamit, atyám. Tegnap a kínban megtévedt a nyelvem, s magyarul szóltam Istennel. Vétek-e? Van-e a hitnek anyanyelve, mondd? Váltsunk szót erről majd magunk között. Későre jár. Ma érdemén felül törődtél egy-egy bűnössel, király, s tétováztál a büntetést kiszabni. (Fordít.) Ítélj, király hahogy hazudtam-e! Egy éneket, nekem tetszőt a sok közül, deáki nyelvről áttettem magyarra, és botra róttam. Faggattasd meg botjaim. ISTVÁN Csete, a pogány írást ismered. Olvasd fennhangon, mi áll a boton! CSETE Volék sirolm-tudatlan. sirolmol sepedek, búval aszok, epedek. Választ világumtul zsidó, fiodumtul, ézes örömemtül. Ó én ézes urodum, eggyen iggy fiodum, síró anyát teküncsed, búábelől kinyúhadd. Szemem künyvel árad, én junhum bútól fárad, te vérüd hullottya én junhum olélottya. Világ világa, virágnak virága, keserűen kínzatul, vos szegekkel veretül. Ó nekem, én fiam, ézes mézül, szégyenül szépségüd, véred hull vízül. Sirolmom, fuhászatom tartatik kíjül, én junhumnak bel búa ki soha nem hűl. S rendre ez áll a másik boton is. Fiam, bocsásd meg előbbi szavam. Nem vagy hazug. A büntetés csapott be. Engedj meg, s add e vesszőket nekem. Szent vízzel megfürösztöm, ráteszem a kereszt jelét. Amit míveltél vala, becses a mű, szeretlek érte. Bár Róma nyelvén a metrum kényesebb, emebben itt nagyobb a fájdalom. Hallgasd csak, ami nálad így megyen: Sirolmom, fuhászatom tartatik kíjül, én junhumnak bel búa ki soha nem hűl nálunk a metrum másképpen veti: Gemitus, suspiria, lacrimeque foris, vulneris indicia, sunt interioris. Bocsáss meg, fiam. Bűnösöd vagyok. Sokallottam vétkedet. Most keveslem. ZERÉND Nehogy kimosd a bűntől! Ez regölt ám! CSETE (Fordít.) Regöltem, igen. Úti kenyeret s szállást szolgáltam meg vele. Gyimes messze esik, s aranyam nem vala. ISTVÁN Miért indultál útnak, mondd, fiam. CSETE (Fordít.) Szülötte-földem szólongat haza, kicsi hugám, anyám s testvéreim. 24